sábado, 2 de enero de 2010

Nyaralás 2009.

Madrid – 1 nap átutazóban
2009 október 30.

Az utazási irodában, amikor befoglaltuk a nyaralást kaptunk egy éjszakát egy spanyol szállodába ajándékba. A repülőnk Madridon keresztül ment Santo Domingóba, így kihasználva az adandó alkalmat egy nappal előbb érkeztünk Madridba.
Mindig jó ötletnek tűnik a városnéző emeletes busszal bejárni a várost, de aztán egy kis térképészet után kiderült, hogy mindezt gyalog és tömegközlekedési busszal is ugyanolyan kényelmesen meg lehet tenni, jóval olcsóbban, mivel majdnem minden, ami bennünket érdekelt elég közel van egymáshoz. Első utunk a Calle Gran Via-n át a Plaza de Cibeles-hez vezetett. Itt van a régi posta épülete, és ez az a tér, ami többek között arról is híres, hogy a Real Madrid itt találkozik a szurkolókkal, ha valamilyen trófeát nyer. És itt van jobbra az Alcalá utca kezdeteként az Alcalá Kapu, ami azért fontos – nekem – mert első spanyol nyelvkönyvem legelső mondata az Alcalá utcában lévő bárról tett említést: „El bar Granada está en la calle de Alcalá, en un edificio moderno.” És eszembe juttatja a főiskolás spanyolórákat, amiket úgy szerettünk a Nikivel!
Aztán sétáltunk a Parque del Retiroban, itt csináltunk egy csomó képet az Andris új hiper-szuper fényképezőjével, galambokról, szarkákról, halakról, meg emberekről, fákról ….
A Bernabeu stadionhoz már metróval mentünk. Megnéztünk mindent az öltözőktől a kispadig. És milyen büszkeséggel töltött el minket, hogy egyetlen játékos van csak, akinek saját fala van, és ő a mi Öcsi bácsink!
Aztán busszal visszamentünk a Plaza Mayor-ra és innen elsétáltunk a Királyi Palotához. Amit bánok, hogy már késő volt és bezártak a múzeumok, pedig a Thyssen-Bornemisza múzeum még érdekelt volna. De nem baj, mert biztos, hogy nem most voltam utoljára Madridban, maradt még más látnivaló is!

Karib tengeri kalózkodás
2009. október 31 – november 8.

Köszönet a BBVA-nak a számlanyitáshoz kapott ajándék csekkért, meg az utazási irodának az akcióért, mert különben talán soha nem gondolunk ekkorát, hogy ezt bevállaljuk. De így nem sokat gondolkodtam rajta, pontosabban szinte semmit, Andris pedig racionális gondolkodása ellenére fejet hajtott, és csak picit kételkedett a döntésemben. Így október 31-én 8 órás repülőút után – amit nem kívánok részletezni, visszagondolni is szörnyű – megérkeztünk Dominikára és kihajóztunk!

Hajónapló

1. nap – a hajón



A hajó, a Pacific Dream 208 m hosszú, 29 m széles, befogadóképessége 1900 fő, ami 715 kabinra oszlik el. Az ellátás all inclusive, amit én – bevallom – nem nagyon használtam ki, mert a piña colada-nál is jobban szeretem a vizet. Szégyen gyalázat, de így van. Azért persze ittam párat. A kaja nagyon jó volt, bőséges és finom. Az étteremben a kiszolgálás első osztályú. Pincérünk, Rhamat - a Fülöp szigetekről származó fiú – vicces volt és nagyon kedves, bár utolsó este picit csalódtunk, amikor búcsúzáskor külön felhívta a figyelmünket, hogy mindenképp említsük meg a nevét a vendégelégedettséget mérő kérdőíven. Na persze, hogy nem a két szép szemünkért barátkozott, hanem az extra fizetésért. Vacsora után minden este show-val szórakoztatták a vendégeket. Az első estén, 6 óra időeltolódással dacolva, szemeinket alig bírtuk nyitva tartani, de beültünk a színházterembe. Az animációs csapat vezetője, Paolo – aki mellesleg a „szívünkhöz nőtt”, mert egy TV csatornán naponta 24 órán át ismertette az aznapi programokat – üdvözölte a többféle országból érkező vendégeket, majd a spanyolok és dominikaiak után harmadikként tette fel a kérdést: „És hol vannak a magyarok?” Erre két fáradt, de lelkes kéz lendült a magasba! Mint utóbb kiderült nem csak ennek a kétfős magyar küldöttségnek – nekünk – szólt az üdvözlés, hanem összesen 12-en képviseltük piciny hazánkat ezen a hajón egy tízfős kedves emberekből álló baráti társaság és mi ketten. Nem hiába mondják, magyarokkal mindenhol összefut az ember.

2. nap – Santa Lucia

Reggel nyolckor kötöttünk ki Soufriére-ben. Első „szigetnapunk” volt, de én már a hajón összeettem mindent, ha nem is mindent, valamit biztos, amit nem kellett volna. Azt hiszem, így utólag leszögezhetem a bacon-ös tojásrántottához nem a kakaó passzol legjobban. Az ember, ha kiszabadul otthonról hajlamos olyan dolgokat tenni, vagy enni, amiket otthon esze ágában sincs. Ilyen félelmekkel indultam az első kirándulásra. A második jó tanácsom – mert lesz több is – a baconös kakaós után, hogy nem biztos, hogy olcsóbban vagy jobban meg tudjuk szervezni a fakultatív programokat magunknak, mint az utazási iroda. Persze ÉN azt hittem! Mindenesetre ezen a szigeten magunk intéztük a sziget-túrát és nem jöttünk rosszul ki belőle. Olcsóbb nem lett a túra, hogy jobb-e? Ketten voltunk egy autóval, saját idegenvezetővel. Így talán jobb, mint a buszos. Az útvonal ugyanaz volt: láttuk a vulkanikus hegyeket a Gros Pitont és a Petit Pitont, egy kis vízesést és Marigot Bayt, ahol a Karib tenger kalózai vagy a Dr Doolittle egyes jeleneteit forgatták. Bárhol megálltunk mindig előszeretettel kínálták a banán kechup-ot, vagy a banán likőrt, vagy a banán turmixot, vagy egy kis banánt. Valaki felhívhatná már a figyelmüket az egyoldalú táplálkozás veszélyeire!

3. nap – Martinique


Még mindig küzdöttem egy kis időeltolódás és trópusi nyomás okozta fejfájással. A Fort-de France-i kikötőtől a városon át elsétáltunk a buszmegállóig, mert az előző nap önállóan intézett fakultatív kirándulás sikerein felbuzdulva úgy gondoltam, hogy ma sem lesz nehezebb. A buszmegállóban elővettem az összes franciatudásom, ami nem sok, bár keményen próbálom beverni a fejembe már vagy 4 hónapja ezt a számomra nem valami kedves nyelvet, de tudásom kimerül a „bon jour” és az „au revoir” kifejezéseknél. Szóval több hasznát vettem a nemzetközi activitynek, mint eddigi franciaóráimon tanultaknak, amikor tudomására jutottam, hogy a híresen szép martinique-i standok lent, egészen délen vannak. Így kifizettük a 7,50 €-os buszjegyet és meg sem álltunk a sziget déli részén Sainte-Anne faluig. A sofőr kedves volt és mondta, hogy ½ 4-4 felé jön majd a busz, ami visszavisz a fővárosba, ami épp jó, mert az út 1 óra, így időben visszaérünk a kikötőbe- gondolta a két naiv turista. Három óra strandolás után szép barnán és a trópusi párás hőségtől fáradtan már ott ültünk a buszmegállóban, bár még volt jó 40 percünk a buszig, de hát biztos, ami biztos. Aztán az idő múlásával tudatosult bennünk, hogy aggodalmunk nem volt alaptalan, és egyre kisebb az esély arra, hogy időben visszaérjünk. Mialatt lerágtam a tíz körmöm a várakozásban, csatlakozott hozzánk egy helyi néger – pontosabban sötétbőrű, csak hogy feldobja a hangulatot, mert nem voltam ideges eléggé, és összeszedve minden angol nyelvtudását vagy százszor elmondta, hogy „I suppose…. 5 minutes”, és ahogy teltek az 5 percek egyre biztosabb voltam benne, hogy megölöm, és tudtam, hogy ő is mindezt csak azért csinálja, hogy ezt kiprovokálja. Bár sem a hely, sem az idő, sem a közös nyelvismeret, sem a hangulat nem volt alkalmas arra, hogy mélyebb barátságot kössünk, én szavak formájában átadtam egy színes kis csokrot színes bőrű barátomnak a magyar nyelv gyöngyszemeiből. Aztán stoppoltuk – és nem álltak meg az autók, aztán kétségbe estünk – de ez sem segített, aztán fel-alá futkostunk, hogy valaki szánjon már meg minket, mígnem megláttunk – mint sötét éjszakában a reménysugarat – egy fehérembert! A helyi bárban dolgozott, és 5 perc alatt hívott egy taxit, amivel még épp az utolsó pillanatban eljutottunk a fővárosi kikötőbe potom 70 €-ért, tehát majdnem 10-szeres áron, mint amennyibe a busz került. De nem számít ott voltunk és nem késtük le a hajót, ami sokkal többe került volna, mert már az első nap tudomásunkra hozták, hogy a hajó nem vár senkire.
Tanulság: érdemes befizetni a szervezett utakra, bár többe kerülnek, de megelőzhetjük, hogy egy idegen ország koszos börtönébe kerüljünk hirtelen felindulásból elkövetett emberölés bűnével.

4. nap – Guadeloupe


Elkapott minket egy jó másfél órás trópusi vihar, de így legalább volt idő beülni egy internet café-ba és hazatelefonálni. Aztán busszal elmentünk Saint-Anne falucska tengerparti strandjára és hirtelen deja vu-m volt! De megnyugtatott a helyi turista iroda dolgozója, hogy a buszok 10 percenként járnak, és ez esetben meglepő módon igaz volt, amit mondott. Mire odaértünk a partra, nyoma sem volt a rengeteg esőnek, ami leesett. Nagyon gyönyörű volt!

5. nap – Saint Martin


Első látásra szerelem! Szép, gondozott, tiszta városok, légkondis buszok, gyönyörű tengerpartok, végre boltok, amikbe érdemes bemenni. Csak az idő bizonyult kevésnek mindezt élvezni. A sziget két részből áll, az északi francia, és a déli holland, mi itt a délin kötöttünk ki. Miután pár órát süttettük magunkat a Mullet bay-en, átmentünk a szomszédos Maho Beachre, mert az idegenvezető azt mondta, ne hagyjuk ki a Saint Martinre érkező repülők látványát. Hihetetlen! Nem törődve a figyelmeztető táblával, amire kiírták, hogy mindenki saját felelősségére teszi mindezt, beálltam a strandra egy fényképhez mikor közeledett a hatalmas Boeing a tenger felöl. Hát elállt a lélegzetem! Ha kinyújtom a kezem, talán a kerekeit is elérem! Aztán még egy gyors vásárlás és már mentünk is vissza a kikötőbe, mert 18 órakor indult a hajó tovább Tortola szigete felé.

6. nap – Virgin Gorda


Bár Tortolán kötöttünk ki, miután kiszálltunk, már indultunk is tovább Virgin Gorda irányába egy kishajóval. A sziget a Brit Virgin szigetek része, egyike azon szigeteknek, amiket Kolombusz Kristóf fedezett fel 1493-ban második útján és a szigeteknek a "Tizenegyezer szűz szigetei” nevet adta. Ez a kis sziget a kövér szűz nevet kapta a már messziről is látható gránittömbök miatt, amik úgy nyúlnak el a tengerparton, mint a parton fekvő kövér szüzek. A legnagyobb turistalátványosság a The Baths, amely ezekből a gránittömbökből és a közöttük húzódó barlangokból áll, egyedülálló látványosságként a világon.

7. nap – Dominikai Köztársaság, Santo Domingo

Utolsó nap! Bár jártam már itt 2003-ban, de a fővárost, Santo Domingót nem ismertem, csak a sziget északi részét. Fél nap jutott a városnézésre, mert a repülő este 7-kor indult vissza Madridba. De még elég volt az idő, hogy kisbusszal és egy szimpatikus helyi idegenvezetővel végigszaladjunk a helyi nevezetességeken. Megnéztük a Kolombusz Világítótornyot egy kénes vizű barlangot, a Los Tres Ojos-t és a Nemzeti Palota épületét.

domingo, 18 de octubre de 2009

Nyaral a család!

De jó volt a családi nyaralás! Remélem kedves kis családom is így vélekedik erről! Az egy hét azért mégsem elég, akár hogy is nézzük. Kirándulni, strandolni, szórakozni és pihenni is – mert nyaraláson azt sem lenne rossz – nem elég ennyi idő. A kirándulás jó volt, de még maradt látnivaló jövőre is, strandolás is volt, szigorúan kagylógyűjtéssel, pihenésből talán annyi, amíg az Anya a teraszról szemlélte az éjszakai életet esténként. Dorka sem volt nyűgös, bár először volt ilyen sokat távol otthonról, persze nem tudta felmérni a távolságbeli különbségeket. Nem gondolta, hogy az a tény, hogy repülőre szállunk és a Balatont kivételesen felülről szemlélve több mint 2 óra múlva érkezünk csak meg, az azt jelenti, hogy elég távol kerültünk otthonról. Így kedvesen invitálta Mircsit, az unokatestvérét egyik este skypon, hogy:
-Majd átjöttök hozzánk?
A Mamitól is kérdezte azóta, hogy „Elmegyünk a Rékához?”, de bárcsak ilyen könnyen menne! Mindenesetre kicsi még ahhoz, hogy megértse a távolság fogalmát, ellenben nagyon okos kislány. A múltkor például kedvesen egy „Hola!”– val üdvözölt az interneten keresztül, pedig már 1 hónap is eltelt, mióta ezt a spanyol üdvözlésformát tanítottuk neki a helybéliek köszöntésére. Amúgy mindig megörvendeztet minket újabb és újabb kedves mondataival, amiken mindig jót derülünk. Ilyen volt például, amikor a strandra készülődés során kétségbeesetten kereste a bikini felsőjét:
-Hol van a fürdőmellem?
Elég aktívra sikerült a nyaralás, voltunk a Western Csúszdaparkban, Marinelandban a delfinshow-n, megnéztük Formentor szikláit, az Aquváriumban Némót és barátait, és a fővárost, Palmát is. Jó volt minden, örülök, hogy itt voltak, talán jövőre sikerül Apát is meggyőzni, hogy repülőre üljön.

Dodi úszás után



Palma Katedrális


Apja lánya



"Nem félek a cápától!"


sábado, 4 de julio de 2009

Nyár 2009

Már több, mint egy éve Mallorcán! Az idő szuper, nem is panaszkodom, csak a család hiányzik nagyon. Majd szeptemberben jönnek, már megvannak a jegyek, csak apa nem, mert nem hagyhatja a munkát - ez a hivatalos verzió. Az igazság az, hogy fél a repüléstől. De még hátha meggondolja magát, még van rá 2 hónapja. Már nagyon várom, hogy itt legyenek, aztán olyan gyorsan el fog telni az egy hét, hogy észre sem veszem. Annyi mindent meg szeretnék mutatni, sok kis öböl van, és nincs két egyforma! A múltkor is kirándultunk és újabb szép helyeket fedeztünk fel.


Cala Llombards

Playa de Formentor

Caló des Moro

jueves, 30 de abril de 2009

Április 24 - Boldog születésnapot Dorka!


Már három éves!



Április 24-én már három éve volt annak, hogy a család szeme fénye megszületett. Csaba kislánya, Dorka 3 éves lett! Sajnos nem voltam otthon, remélem majd jövőre, és aztán majd mindig...

Egyenlőre maradunk, mert otthon nem olyan a helyzet, hogy érdemes lenne hagyni a biztos állásunkat. Ki tudja, mi lesz Magyarországon, egyenlőre a helyzet nem valami biztató. De mindenképp hazamegyünk ... majd... remélem nem olyan sokára. Addig meg még az otthoniak jönnek látogatóba, nyaralni picit, mert megérdemlik. Az új albérlet - ami már nem is olyan új, csak régen írtam - tágas, világos, gyönyörű kilátással a tengerre, ellátni Arenal kikötőjétől egész Palmáig, nagyon szeretjük!




viernes, 5 de septiembre de 2008

Az élet Mallorcán

Már majdnem 4 hónapja itt Mallorcán töltöm mindennapjaimat Andrissal, dolgozunk, strandolunk, felfedezzük a szigetet. Nem írtam eddig, most sem nagyon szeretném ezt erőltetni, inkább felteszek pár képet az eltelt időszakról. Aztán majd ahogy időm engedi, hírt adok magamról, magunkról.



martes, 1 de julio de 2008

EURO 2008


Recepción Hotel Riu Concordia

martes, 10 de junio de 2008

Már 3 hete távol...


"Messze setétedik már a Ság teteje,
Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem, képedet:
Megállok még egyszer, s reád visszanézek.
Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet."

martes, 29 de abril de 2008

Szülinapi buli

2 év, 2 gyertya, 2emeletes torta...


sok sok ajándék...


egy lepkevadász...


2 cuki gyerkőc: Dorka & Mircsi...


és sok sok szelet finom torta, amit Anyával elosztunk.


És ez a kétéves nagylány nagyon okos ám! Szépen, tisztán beszél, már szép, kerek mondatokban, gyakran megnevettet bennünk, amikor egy-egy mondat viccesre sikeredik. Mint például a következők:

Dorka mondja, amikor feltámad a szél: - Támaszkodik a szél.
Egész kis csapat ment érte a bölcsibe: Mami, Alex, Ákos és én. Kimentünk a kiskapun, Dodi elöl és visszaszól: - Srácok gyertek utánam!
Kutya ugat, Dodi rászól: - Ne guvass!
Ha szeretné, hogy felvegyék: - Felveszlek. - mondja. Ha azt, hogy letegyék: - Tedd le Dodit!
Mami fogja, beszélgetünk. Dodi megfogja a Mami ajkát, majd odafordítja maga felé és azt mondja: - Rám figyelj!
Emővel buliba mentünk szombat este, megkérdeztük, eljön-e. Azt mondja: - Igen. De aztán természetesen ő aludni ment, majd másnap ül a labdán, és kérdésünkre, hogy volt e este buliba kétségbeesetten a kezébe temeti az arcát, majd azt mondja: - Elfelejtettem elmenni buliba!
Gyakran, amikor csak beszél-beszél, hangosan felnevet és mondja: - Vicces vagyok!

jueves, 24 de abril de 2008

DORKA 2 ÉVES

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek Te jelented magát a világot!

jueves, 10 de abril de 2008

Tél után a tavasz...


Jó volt nyaralni itthon, picit hideg, picit fázós, de jó volt. Az utóbbi 2 hónapban rátapadtam a monitorra, aminek egyik „eredménye” az, hogy nem volt semmi eredménye a blogomon, még csak egy árva sor sem. A másik, hát a másik… A másik lekötötte minden szabad percem, ha már eredményekről beszélek, vegyük sorra:

Jó a chat. Ismerkedni, beszélgetni… jó dolog.

Jó kirándulni. Siófok, Tamási, Lepsény valóban szép helyek.

A nyuszi megint tojt tojást. Pedig időközben megfeledkezett rólam, de most láss csodát, újra felkerültem a jó gyerekek listájára.

Továbbá kiderült, hogy a megijed az pontos j (pedig mennyivel jobban néz ki ly-nal), kiderült, hogy Cellnek több lakosa van, mint Tamásinak (de ott van jelzőlámpa, meg még többsávos út is), és még erre a fény dologra is fény derült, hogy hová tűnik el. Szóval sok hasznos információ, ja és még egy dolog. Mindezen kedves dolgokat egy kedves emberkéhez lehet kötni. Aki manapság beköltözött… A szívembe…

viernes, 15 de febrero de 2008

Mallorcát látni kell...


Mallorca nagyon szép ám! És ezt írják róla: „Mallorca kevés más szigettel összehasonlítható szépségének, illetve annak köszönhetően, hogy télen is kellemes hőmérséklet van, rendkívül kedvelt turistacélpont, sokan a tömegturizmus szinonimájának tekintik. A sziget a napozáson, fürdésen, és a sziget szépségében való gyönyörködésen kívül még rengeteg dolgot kínál, úgy mint gyalogtúrák, biciklizés, golf, természetjárás mélytengeri merülés, sziklamászás. Mallorca rendkívül egyedi és szép állat- és növényvilággal rendelkezik, ezért a kirándulás, és a búvárkodás különösen nagy élményt nyújt.”

És a Robinson tök szép, olyan szép, hogy azt látni kell! És nem lépek le, nem megyek Ausztráliába, meg sehova sem, ja és tuti egy BMX is jól jönne ott… Remélem tudja kinek szól…kiknek…

martes, 12 de febrero de 2008

Futuro...

De vez en cuando tengo que escribir algo para mis queridos amigos en español. Ahora estoy en casa, hiciendo nada, o si, tengo mucho que hacer, pero no trabajo. He pasado un tiempo maravilloso en Australia con mis amigos italianos, pero ya tengo que buscar trabajo lo antes posible. En dos semanas estaré en otro lugar pero no sé donde. En Fuerteventura, donde me espera mi hermano, Michele y todo hecho y hace sol... o en Mallorca, una vida nueva, una aventura, un lugar que me atrae mucho, pero no conozco a nadie.
No sé que hacer. No sé que va a pasar. Todo es sorpresa…

Dodi főz

Dorka mostanában mindig finom dolgokat főz az új főzőkészletével, a kérdésre, hogy: „Mit főzöl?” a leggyakoribb válasz:
- Kávét.
És arra, hogy „Mit főzöl ebédre?”:
- Vacsorát.
A múltkor én is főztem neki virslit – nem játszásiból – és, hogy elfoglalja magát, amíg felteszem a vizet – épp az akadt a kezembe – adtam neki egy cukorcsipeszt. Nézegette, majd visszaadta, és azt mondta:
- Ez nem nekem való!

:)

lunes, 4 de febrero de 2008

Dubai – a szomorú felismerés

Egy fejezet az ezeregy éjszaka történeteiből – nem mese!


Kellemes napot (24 órát) töltöttem el a Dubai Nemzetközi Reptér vendégszeretetét élvezve. A várost, Dubait nem sikerült megismernem, aminek olyan egyszerű prózai oka van, hogy Magyarország még nem tagja az Európai Uniónak, Kelet-Európához tartozik. Igen, igen, ez nem tévedés! Ezt ugyanis ez arab reptéri ügyintéző közölte velem, aki az EU-s útlevelem ellenére kitartott állítása mellett, miszerint náluk nem vagyunk az EU tagállamai közé sorolva. Persze mindez azért, hogy az Egyesült Arab Emírségek híresen szegényes kasszáját még megnöveljem néhány dirhammal, ami az én részemről állt volna: a vízumdíjból, amivel tisztában voltam, hogy fizetnem kell, plusz egy befoglalt szállodai szobából, aminek visszaigazolása nélkül nem jár vízum, na erről fogalmam sem volt. Annak ellenére van erre szükségem, hogy egyetlen percet nem töltenék ott, mivel az egész napi városnézés után, valamikor hajnalba indul a gépem Bécsbe. Ami a szállodai szobát illeti, az idegenforgalmi főszezon miatt túlfoglaltság van Dubaiban, és nincs szállás. Vagy mégis? Pár perc múlva kiderül, hogy csak most, csak nekem van egy szoba 25 000 forintért, egy szoba, ahova be se tenném a lábam. Ez így együtt: Vízum + szállodai szoba + városnézés = 50 000 Ft. Vízum? OK, de mert nem vagyok EU tag ??????, szállodai szoba, mert kell és kész ???????. Na, fiúk, ne nézzetek már baleknak, talán csak mert szőke vagyok! Köszi nem.

Ami az EU-t illeti, részemről, 2004 május 1-je óta abban a - mint kiderült - téves hitben élek, hogy mi már csatlakoztunk. Ezek szerint valahol valamit nagyon elcsesztünk, vagy talán máshova csatlakoztunk.

Így maradtam egy napot Dubai felejthetetlen repterén a farsangi forgatagban, körülvéve nindzsának öltözött nőkkel és fehér hálóinges férfiakkal.

Most megyek, valahogy belépek az Unióba, és aztán visszatérek, Dubai, nem adom fel! Hasta la vista baby!

Ausztrália

Egy ország, ahol decemberben kezdődik a nyár, ahol idegen csillagok ragyognak az égen, ahol a természet ezer arca – sivatag, esőerdő, hegyvidék, partmenti dűne – köszön rád: G’Day!, a növény és állatvilág ámulatba ejt, az Aussie sört iszik és vidám, mosolyog és mondja: No worries!. Mindez az újdonság erejével hat rám, az öreg kontinens után kissé szédítő az élmény, aztán rámtör a felismerés, hogy talán csak azért, mert a déli féltekén vagyok és az egészet fejjel lefelé szemlélem! :)

Az itt eltöltött rövid idő szép volt és bátran mondhatom: Megérte! Sajnos Brisbane és a Gold Coast most kimaradt az útitervből, a mostoha időjárás, a tomboló eső és árvíz hetekkel rövidítette meg a „nyaramat”. Így több pénzt és időt nem kockáztatva pár héttel korábban élményekben gazdagon tértem haza. Dubai érintésével, de ez már egy másik történet…



jueves, 17 de enero de 2008

Sydney - Australia

Australia Day 2008







Carmen & Réka a Sydney Operában / Carmen & Reka en la Sydney Opera







Naplemente Sydneyben / Puesta del sol en Sydney


Ma elmentünk futni. Lássuk, hogy ment a futás Sydneyben... /Hoy fuímos a correr. A ver como se corre en Sydney...










Sydney Opera




Harbour Bridge





Darling Harbour



Sydney Aquarium

Ki van belül és ki van kívül? / Quién está dentro y quién fuera?




finding Nemo...

jueves, 10 de enero de 2008

Perth - Australia

08.01.08.
18: 20 Llegé a Perth



Whiteman Park





Centro de Perth



Kings Park